Kosztolányi Dezső
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Kaffka Margit
Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!...
Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
Foszlányai a sugárteli délnek, -
Lengő, testetlen árnyak már, - nem élnek.
Rég volt, - hogy száraz szemmel, lázban égve,
Némán dobáltam a kályha tüzébe
- Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! -
Régi levelet, elszáradt virágot.
S ma - ócska holmi közt, - adj Isten álmok!
Egy ittfeledt írásra rátalálok...
Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!...
Mégis - csak nem küldhetem a padlásra?
1903.
Karinthy Frigyes
Tűz, melegíts, ne égess
Égő sebet szivemre;
Nap, ne vakíts, világíts,
Nem nézek a szemedbe.
Asszony, puhácska száddal
Csókolj, ne a fogaddal;
Ki önnön sírod ásod
Ember, ne ránts magaddal.
Virág, maradj az ágon,
Megvárom a gyümölcsöd
Nem rugdalok markodba
Végzet, lazítsd a görcsöd.
Élet, mindenki éljen
S ne tudja meg, miért él;
Ígérd már másnak, Isten,
Amit nekem igértél.
Rudnyánszky Gyula
Ketten vagyunk a kis szalonban,
Szemembe néz, kezét fogom,
Szivem remegve, félve dobban
S tünődöm édes álmokon.
Olyan megejtő csend borul ránk,
Oly bűvös, méla hangulat,
Mintha szeretni most tanulnánk
Titokzatos varázs alatt.
S valami rejtett, véghetetlen
Mély bánat vesz rajtunk erőt:
Zokogni kezdünk mind a ketten
A nyíló mennyország előtt.
Rudnyánszky Gyula
Bármit cselekszünk, hasztalan, -
Csak múló percnek épül;
És eltűnik majd nyomtalan
Isten áldása nélkül!
Ki jóra ösztönöz, segít,
Ki mindnyájunknak atyja,
Munkáink apró köveit
Szilárdan összetartja.
A jó Isten megszenteli
A kezdetet s a véget
Szívünk virággal lesz teli,
Ha az ő napja éltet.
De bármi épül, hasztalan,
Csak múló percnek épül;
És el fog tűnni nyomtalan
Isten áldása nélkül.
József Attila
Születésnapomra
Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.
Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.
De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont
szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:
"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
gagyog
s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kély -
Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
József Attila
Tiszta szívvel
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókóm, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
Ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
Benedek Elek
Egy, kettő, egy, kettő! Ide nézzetek,
Jobbra át, balra át: katona leszek,
Van már görbe kardom, csákóm is leszen,
Szalutál a baka, hogyha fölteszem.
Apám, anyám, engem ne sirassatok,
Vitéz katona lesz Palkó fiatok.
Jöhet az ellenség, nem félek tőle,
"Kard ki a hüvelyből!" S szalad előle.
Egy, kettő, egy, kettő! Indul a vitéz,
Mellét kifeszíti, s csak előre néz.
A falu végéig, tudom, meg nem áll,
Onnét aztán szépen hazaretirál.
Gergely Boriska
Egyszer
örömet is szabad talán énekelni,
mért legyen csak búnak-bajnak fóruma?
A könny nem több a latban, mint a kacaj,
és a teljesség érzése oly ritka érték, hogy
dalba kell foglalni, mint aranyba ékkövet.
Jó érzés örömet énekelni ma, amikor a magánnyomor
és köznyomor sajátított ki minden tiszta papírt...
pedig a nyomorról már nem is szólhat új ének,
hiszen az emberek nyakig benne élnek, és örülnek,
ha percekre feledni tudják bajaikat és vágyaikat,
a jó életet, a szép birtokot, meg mindent, ami - nincs.
A jó egészséget is
azok kívánják hévvel, akik elvesztették,
mert ezt a minden földi jónál jobbat
nem tudjuk úgy megóvni, mint sok egyebünket,
ami pedig mit sem ér, ha egészségünk elveszett.
Óh, egészség, drága életöröm, te vagy a Minden!
Terólad akarok szépet énekelni most:
örömcsillag szomorú létünk egén,
mit vak üvegként homályosít sok oktalan panasz.
De hiányokért keseregni meddő és felesleges,
ha önmagunkban megtaláljuk a Teljességet.
Olyan jó élni,
vidáman kacagni, jó szemmel látni a világot
és reménnyel nézni a holnapok elé!
Két karommal átölelek mindent, amit szeretek,
a kalászos rónaságot gyalog járom, és szagolom a
sok virágot, meg az élet mindenféle jó szagát.
Figyelem a szívem dobbanását: tik-tak - vártalak,
vérem lobbanását elpazarlom, szemem sugárzását
szerteszórom, mint nap szórja sugarát.
...Ujjam círógat... szavam simogat... ajkam piheg,
szájammal javamra dolgozom - eszem, iszom,
és a szerelmesem forrón megcsókolom.
Fülem a csend imádságát is hallja,
mert agyam az éter rezgését is tudtul adja...
És ez mind az enyém?
Igazán enyém e sok gyönyörű csoda?
Szabad-e mondani, hogy az élet mostoha?
Látok, hallok, érzek, gondolkozom, járok, beszélek,
ennyi sok istenajándék egy embernek,
óh, milyen nagyon kell örülni ennek!
Örömöm végtelen, bennem van a Teljesség,
hiszen e vágyak csak abból fakadnak,
ha egészség diktál az életakaratnak.
Dallal dicsérem végül
az életöröm forrásának, az Egészségnek őrizőit:
Pasteurt, Ehrlichet, Behringet, meg a többi nevest
és a sok áldott életű Névtelent,
aki rajtam, rajtad - mindenkin segít, mert
segít megtalálni elveszett kincsünk, egészségünk.
Miértünk vannak ők, Isten hűséges tolmácsai,
az emberi szenvedések enyhítői, igazi megváltói...
Kutató, nagy elmék szent Eredményeit
az orvosok sugarazzák a szenvedőkre,
ők adagolják az egészség bűvös, édes balzsamát.
Örök téglahordói a tudomány fundamentumának,
hogy felépítsék a Test és Lélek tiszta templomát.
Petőfi Sándor
Egész uton - hazafelé -
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?
Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.
S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.
S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán... szótlanúl...
Mint a gyümölcs a fán.
Dunavecse, 1844. április
József Attila
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
1925. április
Ady Endre
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Bálintffy Etelka
Mint a csermely, mely vidámon
Tova szökik völgyön, réten,
Hangos, játszi csevegéssel;
Olyan voltál, ifjú éltem.
Olyan voltál, mint a csermely,
Oly átlátszó, kristálytiszta,
Ah, de mint az, lefutottál,
S többé semmi nem hoz vissza.